2009. máj. 10.

Mikor szabad a pálya ...

akkor újítunk.
Ezen a hétvégén több esetben is. A savoyai kastély kupolatermének óriási belmagassága megengedte a hosszú ágak, a magas kompozíciók használatát. Lila lepkék és orchideák lebegtek az ágakon, a vázák szájában egy érdekes fűcsomó adta meg a mesebeli alapot. A vázavilágítás pedig biztosította azt a plusszt amitől az egész olyan lilaálomszerű lett.


A kertben az általunk oly kevéssé szeretett böszme kapu helyett leszúrható állványok kettős sora vezetett a szertartás helyszínéhez, az út lila orhideákkal volt "kikövezve". (képek a honlapon)


Rita

2009. máj. 6.

Anyáknapja


Németországban és Ausztriában május második vasárnapja anyák napja.

Ha azt mondom rengeteg csokrot készítettünk akkor keveset mondok. Lassan elindul a kamion velük és most maradt egy egész napunk a sebek ápolására, hiszen hétvégén esküvők várnak.

Rita

2009. ápr. 25.

Kávé tejjel, cukorral, habbal

Azaz capuccino.

Idén az egyik új színünk, rögtön kedvenc lett. Borzasztóan jól kombinálható a pl. rózsaszínnel.
Ezt tettük a bemutató alkalmával is.
Engedi a játékosságot, ezért bátran csempésztük bele a kávészemeket, kiöntőt, kőcsészét és a "shusit".
Egy különleges rózsát mutattunkbe ez a hypnozis névre hallgat, hát van benne valami :)
Egyszóval, egészségetekre! (az illatokat pedig mindenki gondolja hozzá )


Móni

2009. ápr. 24.

Esküvő dekoráció

Nagy örömmel vállaltuk egy tavalyi menyasszonyunk unokatestvérének esküvőjét. Nincs még egy éve sem, hogy mint meghívott vendég ülhetett az általunk dekorált asztalok mellett, és idén mikor szervezni kezdte esküvőjét egyből ránk gondolt.

A hely színvilágára építettük fel a dekorációjét. Először használhattuk capuccino színű masnijainkat, míg a virágok, apró kiegészítők (szirmok, futó, szalvéta gyűrű) tégla színűek voltak.
A tejeskávé színű kaspókban terrakotta ecuadori rózsák és orchidea volt, a főasztal virág dísze természetesen szintén ebből a kombinációból állt.





Egy ilyen szép helyen ennél nem is kell több.
Rita

2009. ápr. 23.

Olcsó esküvő dekorációs megoldások

Gazdasági válság van, de azért a kecske is jóllakhat és a káposzta is megmaradhat. Készülhet profi dekoráció olcsón, olcsóbban.

Mikor árajánlatot adunk csakúgy látatlanban még nem tudunk sok mindent, és az árak igen általánosak. Aztán kiderül, hogy kicsivel szűkösebb a költségvetés, és ezzel sincsen semmi baj, hiszen bőven van ajánlatunk spórolós variációkra is.
Amin spórolnék:
  • Dobócsokor
    A hagyomány szerint a menyasszonyi csokrot kell eldobni, és még ha ez hirtelen fájó búcsú is, gondoljatok arra, hogy ez csak virág, pár nap és úgyis elhervad, helyette tietek az évszázad pasija! és a barátnőiteknek érdemes lesz ugrani :) nekem pl. tuti nem kéne egy kisebb, más virágokból készült csokor egy ilyen helyzetben
  • Autódísz
    Vagy csak masnit, szalagokat kérnék az autóra, vagy felhasználnám a díszt svédasztalra, anyakönyvezető asztalára, ajándékos asztalra stb… de főasztal dísznek NEM! A nyári meleg, a menet szél megrendezi a kompozíciót, arról nem is beszélve, hogy az a jó autódísz ami konkrétan a kocsi motorháztető formájára, színéhez passzol, ez a legritkább esetben egyezik a teremdekoráció színével, stílusával...

  • Koszorúslánycsokor
    helyette kardíszeket használnék
  • Asztaldíszek
    Egy-egy asztaldísz költségvetése nem csak virágszál/db árból áll, hanem a beszerzést, elkészítést és kihelyezést is magában foglalja, amennyiben kaspóba/állványra/vázára épül akkor még növekszik ezek árával, vagy bérleti díjával. A nem tűzőtt kompozíciókhoz, kevesebb virág, növény és munkaóra kell, ezért aztán jóval olcsóbbak. Egy fej virág egy kis tálban, hidrokristályban, vagy egy cserép virágos növény kaspóban is kiváló dekoráció!

  • Anyakönyvezető asztal dísze
    sok helyen megoldható, hogy a főasztaldísz először itt "szerepel", majd kerül végleges helyére, de két szép vázában kíváló dekorációként szolgálhat a két szülőköszöntőcsokor is

  • Textil dekorációk
    pl. egy hídon a hosszú selyem helyett elég néhány csomópontban megkötött masni, élővirág helyett plafon dekorációként elegendő lehet a selyemvirág, de amin nem spórolnék az a főasztal háttere!

Olyan rendezvény helyszínt választanék ahol nem kell falakat, ajtókat, ablakokat eltakarni, érdemes körülnézni mert van sok olyan szép terem ahol nincs ezekre szükség. Megkérdezném az étteremvezetőt, hogy van e dekorosuk, hiszen általában akit a hely ajánl annak a dekoros cégnek már van méretre készült textiliája, székhuzata.... és esetleg nincs kiszállási díja, mert közeliek. Tisztáznám pontosan mit ad az étterem, mert sokszor a főasztalszoknya, a szalvéta.... alapfelszerelés, és ez esetben kár fizetni érte.

Mit nem tennék? Nem szeretnék előző éjjel csüngeni a létrán, szalvétát hajtogatni, és ültetőket rakosgatni... Nem kérném meg a barátnőimet, rokonaimat se, pihenjenek ők is, és legyen számukra is öröm és meglepetés az esküvőm napján belépni. Nem vennék meg több guriga organzát, selymet, több karton művirágot, 10-15 vázát.... bérelni sokkal takarékosabb.

Alapvetően a hangsúlyt a dekorációban nem a külső szertartás helyszínre, a kapura, az ajtóra helyezném, hanem belülre, ahol órákon át majd szórakozunk.

Következő bejegyzésemben arról írok majd, min nem spórolnék

Költségkímélő megoldások asztaldíszítésre:

Rita

Púder, csak semmi vaker

Sejtelmes, finom szín. Lágy formákat, romantikus megoldásokat hív elő.

Nagyobb létszámú esküvőre, sötét, szűk terekbe világos, pasztell színeket javaslunk. A púder ellen igazán nem lehet semmi kifogás, se nem barack, se nem rózsaszín, könnyen emészthető árnyalat mindenkinek, nem kötődik focicsapathoz, se pártokhoz, nem túl nőcis és nem túl karakteres...



Az esküvődekorációs bemutatónkon habosítottuk a színes terítőt, ezzel alaphangulatot teremtve az egész dizájnhoz. A kínálótál bolondos megoldása megfért az asztalon az elegáns mécsestartóval, vagy a szív alakú élővirág gyűrűpárnával.




Rita

2009. ápr. 20.

Tavaszi, lila esküvői dekoráció

Ez az első olyan választás, ami a bemutató hatására lilult be.

Az első ahol élesben debütáltak a kerti leszúrható állványok, és a főasztalháttérbe lógatható monogrammok.



Az asztaldíszekben nem használtunk zöld növényeket, mint máskor, ez a szín így mégjobban érvényesül. A különleges szépségű ecuadori rózsa, és a ritkán beszerezhető levendulalila színű alstroemeria mellett, mondjuk úgy az orgona volt a "töltelék" :) Illatos, finom, elegáns eredményt kaptunk.
A menyasszonyi csokorban is ez a színvilág köszönt vissza, a felhasznált virágok: rózsa, frézia, orchidea:

2009. ápr. 15.

Interjú

A rendezvény dekorációs bemutatón, és az azóta kapott visszajelzések annyira elgondolkodtatóak voltak, hogy megfejtésükhöz egy szakértő segítségét kértem.
Tavalyi bemutatónkon, mint előadót üdvözölhettük Kassai Éva coachot. Éva már a rendszerváltás előtt is üzletkötők képzésével, felsővezetői tanácsadással foglalkozott. Vizsgálatának tárgya az első benyomás keltésének eszközei. Több mint húsz éve folyamatosan fejleszti rendszerét, szintetizálja a szimbológia, a kommunikációs technikák, a pszichológia, valamint a megjelenés-kultúra különböző elemeit.
Idén látogatóként volt jelen.

Azt tudjuk, hogy nagyon rövid idő alatt kialakul a rendezvény helyszínére érkező vendégseregben az első benyomás. Mit ajánlanál, mik azok a legfontosabb szempontok, amiket végig kell gondolni?
Nehéz mindenki ízlésének megfelelni, de vannak általános szabályszerűségek, amelyek az emberek nagy többségéből ugyanazt a hatást váltják ki. Többnyire szeretjük, ha van valamiféle rend, harmónia az elénk táruló képben, bár több művész épp a káoszt használja a meghökkentés eszközéül. A Ti célotok itt a bemutatón – gondolom – inkább az volt, hogy a szépen, ízlésesen elrendezett terekkel elnyerjétek a látogatók tetszését. Nehéz lehetett egy helyiségben ennyiféle enteriőrt úgy kialakítani, hogy a belépő mégis egyfajta egységet lásson. Kitűnő megoldásnak tartottam a sok egyforma kerek asztal teljesen eltérő díszítését, és a szögletes asztalok elhelyezését a rendelkezésetekre álló térben. Így, mi laikusok is láttuk, mennyiféle lehetőség rejlik az azonos formában, és a rengeteg káprázatos ötlet ellenére is volt egyfajta rend, ami az újonnan belépőt fogadta. Idén az időjárás is a segítségetekre sietett, így már kívülről befelé haladva is több ötletes megoldással rá tudtunk hangolódni az elénk táruló képre. Nekem nagyon tetszett, ahogy a sokféle dekoráció minden egyes kis eleme igazodott a hely adottságaihoz, amelyet maximálisan ki is használtatok.

Nagyon sokan választották kedvencüknek a középtájon elhelyezkedő lila és zöld asztalokat? Szerinted az elrendezésnek, a színeknek, vagy a divatnak volt a legjelentősebb szerepe ebben?
Kevesen választják az extremitást. Ez a két asztal a maga lágy, pasztell színeivel a többség számára be- és elfogadható látványt nyújtott. Szerintem a divatszínek annyiban befolyásolhatják, melyek az aktuális favoritok, hogy több ilyen árnyalatot látunk a kínálatok között, így egyre inkább megszokja a szemünk ezeket a képeket, és könnyebben tudunk azonosulni velük.

A zöld asztalon megpihenő cipellő nagyon eltérő reakciókat váltott ki, akárcsak a magas vázában víz alá bújtatott virágok. Vajon miért reagáltak ennyire szélsőségesen a látogatók?
Ez egy nagyon jó kérdés, erről szívesen elbeszélgetnék hosszasan a különféle véleményt képviselőkkel. Ugyanis – kicsit tágabb értelemben – életünk összes társas konfliktusa abból ered, hogy nincs objektív igazság. Minden olyan dolog, amit ember vizsgál, csak szubjektív lehet, hiszen egy szubjektum szűri meg. Kár, hogy azok a fránya objektumok nem képesek véleményt alkotni. Bár lennének kétségeim, elfogadnánk-e ezeket a faktumokat…
Szóval, hogy a konkrét kérdésre visszatérjek: a cipő az asztalon? Nekem hamupipőke jutott rögtön az eszembe.
Hiszen a mesék a legősibb archetípusokat jelenítik meg képi formában a számunkra. És ki ne szeretné, ha jönne a hercege fehér lovon?
A vízbe bújt virág? Maga a szerelem! Persze az érzelmek árja meg is fullaszthatja, akinek túl sok, amit kap…

Melyek a legfontosabb, leginkább működő jelképek egy esküvővel kapcsolatban?
A kör az egység jelképe. Ezért húzunk gyűrűt egymás ujjára. De ím-lám megjelennek azok a trendi ékszerek, amelyeken már egy kis hézagot hagy készítőjük. Kinek mit mond ez? Kis szabadság, láthatatlan rés a két fél között? Vagy egyszerűen egy új divat?
Röptetünk lepkét is a szertartás során. Gyönyörű látvány! De a pillangó a szabadság szimbóluma. Mit jelent, ha valaki ezt a rítust építi be az esküvőjébe? Szabadon szeretlek? Szárnyal a szerelmünk? Vagy titkon: engem Te nem fogsz megkötni?
A kör asztalnál mindenki egyenrangú, nincs kitűntetett hely. Vendégeink biztosan jól fogják érezni magukat ilyen elrendezésnél. A főasztalnak viszont alkalmasabb a hosszúkás, ahol az ifjú pár elfoglalhatja méltó pozícióját.
A fehér nem csupán az ártatlanság, hanem a befogadás színe is. A hölgy, aki eddig csábító Vénusz volt, innentől Hold szerepet vesz fel, azaz asszonnyá válik. A férfi pedig, aki eddig a Marsával küzdött szerelméért, a házasságban a Nap szerepét tölti be, hozza annak összes analógiáját. Egyik sincs meg másik nélkül: a Világ kétpólusú. Ez élteti, ez tartja mozgásban.
Íme néhány példa a jelképekről. A házasság két ember hosszú távú elköteleződése. Tradicionális kapcsolat. Tiszteletről, szeretetről, kitartásról szól. Ezért szép, ha a szertartásban minél több a hagyományos elem. Szerintem. Persze utána a buli szabadon választott…

Neked melyik asztal volt idén a kedvenced és miért?
Hú, ez nehéz. Talán a lila… Szép volt, visszafogott, elegáns. Bár van egy barátnőm, aki szerint ez a – hogyis fogalmazzak finoman –, szexuálisan elhanyagolt hölgyek színe, de én másképp tanultam. Több tan, forrás és nagy gondolkodó szerint is, a lila a magasabb rendű intellektualitást képviseli. (Tulajdonképpen a kétfajta megközelítés még össze is egyeztethető!)
Ezen kívül a gyerekasztal is megkapott. Érdemes a célközönség ízlését megcélozni a megfelelő hatáskeltés érdekében.

Arany esküvő dekoráció

Klasszikusörökdivatfémesenragyogóelegánskifinomult ................
Idei egyik új színünk az az aranybézs amivel a dekorációs bemutató főasztalát berendeztük.


A virágok közül itt az amaryllis és a flamingo kaptak kiemelt szerepet. Az amaryllist a főasztaldíszben éppúgy felfedezhetitek, mint selyemvirág formájában a székek masnijánál, vagy háttérbe belógatva. A főasztaldísz egy csipkés szélű fémtartóba készült, melynek különlegessége a beépített mécsestartó volt, amit most vázaként használtunk. Akár csak talpas kelyheket. A flamingó virágokat pedig, hogy növeljük az elegáns hatást aranyfóliával díszítettük. Ez az ötlet egy kedves barátnőm blogbejegyzései nyomán -az aranyozás technikájáról- született, Léhner Csilláé szerintem a legjobb kreatív hobbis blog, de erről ti is meggyőződhettek: http://www.hobbilabor.hu/

Tavaly sokan kerestek olyan monogrammokat amiket a háttérbe lehet lógatni. Boldogan jelentem itt vannak! Több féle méretben, betütípussal, bármilyen színben, élővirággal, vagy selyemmel de akár virág nélkül!

A háttérbe épített fényekkel igyekeztünk az arany csillogását tovább fokozni.
Rita

2009. ápr. 12.

Húsvéti dekoráció

Van amikor a dekoráció csupán díszlet, és van amikor életet lehel belé egy bájos, pici lány aki párnás kezecskéivel lelkesen simogatja a fehér szőrű bárány bundáját.

Rita